Felfilmesedve

 Vajon mi tesz egy filmet jó filmmé? Ha az életemet filmnek képzelem el, akkor mitől lesz az jó film, vagy mitől lesz jó az életem? Ha az életemet kéne jobb film-alapanyaggá tennem, akkor ettől jobb film lenne? 

Tegyük fel, hogy igen. Ha az életed olyan, hogy abból jó film lenne, akkor attól jobb az életed. Tehát sok izgalmas kaland van benne, alapvetően teljes, tehát szól valamiről, tart valamilyen irányba. De ennél talán részletesebben kell leírni.

Csak a kérdés, ami biztos. Hiszen egy film attól jó, hogy életszerű. Ezek alapján: az életemre igaz, hogy akkor jó, ha filmszerű? Talán egy kicsit mindenki szeretné, hogy filmszerű legyen. 

Tehát, ha jó filmet szeretnék az életemből, akkor olyan kritériumok kellenek bele, mint a jó karakterek, a történetvezetés folytonossága, a mondanivaló, az azonosulás lehetősége. Fontos a zene, fontos a színészet, a szép képek, de ezek megvalósíthatatlanok a közvetlen életben. Ezek szerint nem lehet egy élet filmszerű, hiszen hiányoznak belőle olyan alapvető filmkellék, mint a vágás. Mégis létezik az kifejezés, hogy filmszerű. 

Filmszerű volt-e a múlt hét péntek estém? Két születésnapot ünnepeltünk, torták voltak, barátok és alkohol. Az egész egy átlagosnál kicsit fiatalosabb, de alapvetően nagyon egyszerű sörözőben zajlott. A társaság nagy része extrovertált, humoros és barátságos emberekből állt. Sok alkohol volt, ami feloldódott a cigarettafüstben. A kiadós ivás után átmentek az emberek egy szórakozóhelyre, ami már részeg levezetése volt az estének és egy hosszú buliban merült ki. Hazafelé elaludtam az éjszakai buszon, emiatt háromnegyed órát kellett hazavonszolnom magam, még egy kicsit részegen, már nagyon fáradtan, lehetetlen hidegben. 

Akár lehetett is filmszerű. Az életben az alkohol a filmzene. Visszaemlékezve az este összemosódik, és egy érzést testesít meg, olyat, mint egy jó zene mondjuk. Egy bizonyos zene testesíti meg az este érzését, vagy egy érzés testesíti meg a zenét? 

Visszagondolva az este lehet filmszerű is, ha az emlékképeimet úgy válogatom össze. És mondjuk még hozzáadok egy találó zenét. Gyors vágásokkal az egész egy összemosódott pillanat lehetne, kevés vágással, hosszú snittekkel pedig egy vígjáték jelenete. De mivel filmeket különleges helyzetekről forgatnak, ez egy lapos film lett volna, mert nem volt semmi említésre méltó. Ettől még jól éreztem magam, de vajon jobb lett volna egy különleges, szokatlan eseménytől. Akkor jobb-e az élet, ha sok említésre méltó esemény van benne, vagy ha kiszámítható, de folyamatosan jó dolgok történnek benne?

Hogyan filmesítsem meg az életem? Vannak olyan pillanatok, amit mindenki elképzel az életében. Hogy képzeled el a legjobb barátod 25. szülinapi buliját? A saját szemeddel nézed vagy kívülről látod a képet? Ha igen, ott vagy? És ha ott vagy, látszol is?

Na lássuk működik-e?

Nagyon nehéz volt megszervezni, ezért sokan nem tudtak eljönni. Én vele vagyok, valahogy beérkezünk a hElyre. Valószínűleg be van kötve a szeme, nem biztos. Meglátja a többieket: sokan vagyunk, de nem nagyon sokan, 7-8 fő van ott. Többen nem tudtak eljönni, de igazából nincs is sok barátja. Akik vannak, ők megtöltenek egy jobbfajta aurát, de ennél is fontosabb, hogy alapvetően karakteres, jófej arcok vannak a hElyen. Nagyon meghatódik, mindenki feláll, ő elfújja a gyertyát. 

A pultnál állunk, most ketten és dumálunk. A szája nem szűkül, végig széles marad, imádja ezt a helyzetet, nem is tagadja. Túl van pár ajándékon és most azt beszéljük meg a pultnál, hogy 1) mit igyunk (rábeszél a pálinkára), 2) hogy érzed magad? - sajnos az ajándék már megint nem sikerült olyan igazán jóra (ki kéne már találni valami frappánsat legközelebb), ezért túlzottan dicséri ezt is, a bulit is a tortát is. Amelyiket a legtöbbet dicséri, az volt a legjobb, legalább ennyit tudok, de azt sajnos nem fogom kideríteni, hogy végül is jó volt-e az ajándék. Még egy picit erőltetem, de inkább iszunk.

Nem is sokkal később én már részeg vagyok, ő is, meg még néhányan. Pár kulcsfigura józan még, és most már nem számít, miről van szó. Mindenki dohányzik, ő is, meg én is hangosan nevetünk, de mivel ez már koordinálatlan, ezért sokkal inkább röhögve csapkodás. Pár sztori régről, de a legrosszabb, hogy nem történik meg a csodálatos váratlan.

Végül, amikor már mindenki részeg, akkor elmegyünk bulizni, de az már csak a reklám után lesz. Ez az este már menthetetlen, egy átlagos estévé satnyul vissza - és az életet végig boldognak érezzük mindannyian.

Idén is ez volt, átfutottuk 2010-et, a legtöbb részét, de idén fura érzés szállt meg. Közbe, miközben meséltük a sztorijainkat, valahogy minden olyan filmessé vált. Visszatekintve számtalanszor képes voltam arra, hogy kivülről tekintsek magunkra. Nagyon furcsa volt, neked is szegezem most a kérdést: milyen lenne, ha az életről készülne egy film úgy, hogy nem tudsz róla?

Milyen lenne a Te filmed? Mi lenne a műfaja? Milyen lenne a minősége? Hogy tetszene a nézőknek és hogy tetszene a kritikusoknak? És legfőképpen: 

Tetszene neked életed filmje?

Nekem nagyon tetszett a tavalyi évem filmje. Intenzív volt, boldogra fárasztó. Vidám film volt pozitív üzenetekkel. Nem voltak holtpontok igazán, nem volt nyomasztó, tiszta volt és aranysárga. 

Mindemellett egyszerű is volt. Nem volt mély, sőt, talán már sekélyes is volt. Talán kissé túl vidám is akart lenni. Lehet, hogy néha erőltetett is volt? Mintha meg lett volna a lehetőség valami nagyra benne. Talán túl zsúfolt volt, mégis tartalmilag üres. Úgy látszik vígjáték volt. 

Pedig volt lehetőség benne. Lehetett volna kemény, lehetett volna borongós. Mély mondanivaló is megfért volna benne. Talán ott lett volna a lehetőség a felemelkedésre. 

Végül, ez lett belőle.